Új év, újra itthon (azaz Lundben), három otthon (azaz Budapesten) töltött hét után - és hogy egészen őszinte legyek, jólesik itthon lenni. Már ami engem illet. Babukkónk ugyanis szerintem igencsak hiányolja a család és barátok adta rendkívül hálás közönséget, még ha időnk végessége miatt sűrített előadásokat is kellett tartania: előbújt Emmából Magyarországon egy tündéri, pici primadonna, aki három órányi autópályázás után is vígan csacsogott a leveleki nagyszülőknek, nagycsaládi karácsonyok alatt pedig örömmel szálldosott kézről kézre törtfehér, tüll angyalka-szerkóban. (Ez utóbbiért ezúton is bocsánatot kérek.)

Visszaérkezésünk után néhány nappal, miközben babuskánk épp játszószőnyegén rugózta a hátsóját, én pedig képeket válogattam, rájöttem valamire. Kicsi zseni Emmánk, akiről eleve azt gondoljuk (persze), hogy a babafejlődés netovábbja (nyilván), mindent idejekorán csinál (kivéve az érkezést), a szokásosnál is számosabb mérföldkövet tudott le honi talajon, három hét alatt. Egészen konkrétan:

• gazdagabb lett két metszőfoggal,
• megtanult plénum előtt is gagyogni - "henne, henne, dádádá", ahogyan ő mondaná,
• tagadhatatlanul mozgásba lendült, amennyiben a lassított harci kúszás annak nevezhető,
• kiismerte a lavórban ülve fürdés csínját-bínját, illetve
• rászokott a pelenkázás közbeni nagylábujj-szopizásra.

És akkor nem is beszéltünk még a "nemfejlődésbeli" mérföldkövekről, úgymint első szentségimádás, első élő babaismerkedések (üdv néktek innét, Huba és Levi!), első dédszülő-találkozók, első karácsonyok (hat darab), első szilveszteri tűzijáték-panoráma, első ismerős-koncertek, első piros műanyag szaxofon az Ázsia Centerből, és még sorolhatnám, de minek is, a lényeg: annyi-annyi minden történt, hogy úgy gondolom, ez nem lehet véletlen. És mivel nem akarom túl-ezoterizálni a dolgokat, úgy döntöttem, az üde, ropogós, húsvéti karácsonyi, kicsit-szmogos-de-a-miénk, magyar levegőt kiáltom ki babuk-ihletőnek. Tökéletes háttéralany. 

... Azóta egyébként Emma továbbra is hasít a babapályán - tán a hazahozott túrórudi és téliszalámi kombója néha belengi az ájert? - melynek legékesebb jelensége hogy már néha, esetenként, amikor véletlenül sincs telefon/kamera a közelben, MÁSZIK, kézen-térden-ahogy kell. Ja igen, és jön egy újabb fog. És folyik a nyál. És még sok minden, egy tőlem átörökölt utó-megfázás eredményeképp. De akkor is, MÁSZIK! Bazsi szerint félelmetes, és most már aztán mindent el kell pakolnunk, babyproofingolás következik, maholnap már szaladni fog, ájájájj!... Szerintem csak a tegnap megcsócsált Wired magazinjait félti.