Hip-hip-hurrá, babukkónk ma három hónapos!

E nemes dátum elérésének alkalmából utánanéztem annak, egyéb negyedéves csecsemők mégis mikre képesek ilyen korban. Tíz perccel később persze rájöttem, ennek aztán semmi értelme, egyes cikkek szerint ekkora babák még épphogycsak érdeklődni kezdenek a világ felé, mások pedig bukfenceket, kézenállást és kacagórohamokat emlegetnek (igen-igen, túlzás, de csak kicsit). Objektív helyett szubjektívbe átcsapva konstatáltam, hogy Emma lányunk mostanra:

• alig-alig imbolyogva tartja fejét és törzsét
• naponta többször próbálkozik átfordulni hátról hasra, majd ha néhány perc múlva nem sikerül neki, dühében kishisztibe csap
• gagyog
• mosolyog
• gagyogva mosolyog
• nyálbuborékokat fúj töretlen lelkesedéssel
• érzékeli számítógépben lakó nagyszüleit
• felismeri magyar (értsd: magasabb) és angol (értsd: mélyebb) hanglejtésünket egyaránt
• második megfázásán van túl - hiába, mégiscsak Skandináviában élünk...
• végül pedig minden bizonnyal fogzásba kezdett, erről specifice részletek a későbbiekben.

Namármost, emlékszem arra, amikor gyerekként L. M. Montgomery Anne-könyvei egyikében ezt olvastam (fordításért javaslom a Google Translate-et): 

"We mothers are a foolish race," smiled Anne. I remember that I felt perfectly murderous when little Bob Taylor, who was the same age as Jem to a day, cut three teeth before Jem cut one."

Tizenévesként akkor még nem éreztem át az említett anyai versengés hevességét, ám bő évtizeddel később el kell ismernem, időnként bizony megcsap a szele. Már kora babaváráskor kezdődött: te már/még ekkora vagy? Csak annyit rugdalózik? Én bezzeg teljesen természetesen nyomtam világra az utolsót... Mostanra pedig tudatosan kell csillapítsam vészharangjaimat, amikor látom, hogy Ikszné négyhónaposa már ide-oda forog, Ipszilonék kisfia játékkatalógusban modellkedik, Zének pedig kéthónapos ikrek mellett főzött be egy vagon szilvalekvárt, olyan nyugodtak, az én kicsi lányom pedig csak fújja, fújja a buborékjait, tekintet nélkül lekvárra vagy katalógusra. Mennyivel bölcsebbek a gyerekek, ugye? 

(Ebből a szempontból egyébként külön szerencse, hogy Malmöben élünk, a svéd mentalitás eléggé "ráhagyós", nem versenyeztetik a csemetéket, nincsenek kőbevésett idővonalak a mérföldkövekhez, apraja-nagyja egyre megy, halleluja!)

Szóval ezért is, meg a fent emlegetett információs zavarok miatt döntöttem úgy, hogy három hónap alkalmából ezennel csak befelé, és nem kifelé tekintgetek, Bazsi férjem nagy örömére, aki persze bölcsebb nálam, és idáig is így tett. Így hát Isten éltesse Emma babát, hozzanak neki a jövendő hónapok örömet, játékot, és ha minden igaz, fogakat bőségben!